Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

A Blikk minisztériumi forrásból úgy értesült: eltörölhetik a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út útdíját, illetve azt, hogy a Duna-hidakon két megye matricáját kell megváltani az átkelésért. Az M7-es veszprémi szakaszának díjmentessé étele sem elképzelhetetlen.
A Blikk úgy tudja, módosulhatnak az útdíjrendszer leginkább vitatott elemei – írja az FN24. A lap szerint biztosan kikerül a fizetős utak közül a ferihegyi repülőtérre vezető út, illetve megszűnhet az a helyzet, hogy a Duna-hidakon két megye matricáját kell megváltani az átkelésért. Nem kizárt, hogy Budapestről a Balatonra is elég lesz három matrica: díjmentessé válhat ugyanis az M7-es pár kilométeres veszprémi szakasza.